Ez a CreditExpert blogja.

creditexperthu

Hogyan készítsük fel a vállalkozásunkat a hitelfelvételre?

2024. november 05. - Credit Expert

2024-ben számos kamattámogatott hitelkonstrukció áll rendelkezésre a KKV-k számára, bár sokszor nehéz eligazodni a cégvezetőknek a különbségeket illetően. A hitelek eltérő felhasználási módjai mellett a vállalkozások működése is befolyásolhatja azt, hogy melyik is a leginkább megfelelő. A hitel felvétele sokszor egy hosszú folyamat és érdemes felkészítenünk a vállalkozásunkat egy finanszírozás igénybevétele előtt. 

Sokszor felmerül a kérdés, hogy a likviditási hitel milyen helyzetben lehet jobb, mint egy folyószámlahitel. 

hitel.jpg

A hitel felhasználásának és típusának kiválasztása összekapcsolódik a pénzügyi tervezéssel, a cégvezetők sokszor évekre előre megtervezik a működésüket, terveznek a várható bevételekkel, és ehhez igazítják a felmerülő költségek tekintetében a finanszírozási lehetőségeket. A jól kiválasztott finanszírozásoknak köszönhetően a vállalkozás sokkal gyorsabban tud növekedni ahhoz képest, ha a saját eredményét felhasználna, organikusan növekedne.

 A jelenleg legnépszerűbb folyószámlahitel és forgóeszközhitel (más nevén likviditási hitel) a napi felmerülő működési és állandó költségek fedezésére nyújt megoldást, a forgóeszközhitel a szezonalitásból adódó vagy nagyobb munkák kezdésénél felmerülő élethelyzetek esetén kézenfekvő. A bankok sokszor maguk is javasolják, hogy egy nagyobb igényt megbontani érdemes a kettő konstrukció segítségével. A folyószámlahitel a lejáratkor egyösszegben esedékes (lejárat előtt hosszabbítható persze), a forgóeszközhitel pedig a futamidő alatt havonta törlesztendő tehát nem a teljes összeg lesz egyszerre lesz esedékes. Ezek a finanszírozások véghezvitele viszonylag rövid bírálati folyamat eredménye, ezzel szemben egy beruházás időigényesebb folyamat.

A beruházásokhoz szinte mindig kapcsolódnak eszközbeszerzések, amelyek újabb finanszírozási igényhez vezethetnek, vagy a vállalkozás részéről igényelnek megtakarítást, tartalék igénybevételét.

Beruházások finanszírozásánál szinten minden esetben elvárás, hogy saját erővel is rendelkezzenek a cégek, és szinte mindig nettó alapú, az ÁFA tartalmát is saját erőből kell megfizetni. 

Egy jól kiválasztott beruházásnál viszont jellemző, hogy a megtérülés rövidebb, mint a hitel futamideje, akár azonnali megtakarítást eredményezhet a megvalósítást követően, ennek figyelembevételével érdemes meghatározni a futamidőt. 

A jelenleg elérhető államilag támogatott hitelprogramok népszerűségűnek köszönhetően a vállalkozások kiváló helyzetben vannak, széleskörűen elérhetőek ezek a banki termékek.

Hitelt szeretnél kkv-ként? Így válhatsz vonzóbbá a bankoknak

A pénzügyi elemzés és tervezés fontossága a KAVOSZ-hitelek igénylése előtt. Tippek a hitelképesség növelésére.

 ”Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani!” A vállalkozások hitelképességét, banki megítélését paradox módon nem az határozza meg, hogy adott vállalkozás mennyire végez minőségi munkát, mennyire megbízható, pontos, valamint annak tulajdonosai mennyi jövedelmet „vesznek ki” a vállalkozásból. Ezek a tények elsősorban az ügyfelek szempontjából fontosak. A bankok másképp gondolkodnak.

kkv-hitel.jpg

Szempontok, amelyek befolyásolják a banki megítélést: 

  • legyél megtalálható az online térben: ez manapság majdhogynem közhely, de sok vállalkozás egyáltalán nem rendelkezik weboldallal, vagy ha igen, az meglehetősen kezdetleges, elavult információkat tartalmaz, pedig a bankok mindig rákeresnek, ezért fontos, hogy a bankok megtalálják a vállalkozás weboldalát.
  • könyvelés minősége: a jól jövedelmező vállalkozást a cég főkönyveinek is tükrözniük kell. A hiteligénylés része az évközi főkönyv is, azonban sok vállalkozó csak az évzáráskor egyeztet mélyebben a könyvelővel, év közben viszont nem ad információt neki.
  • házipénztár: nem csak a NAV figyeli árgus szemmel a házipénztárak egyenlegét. Amikor a készpénzhasználat visszaszorulóban van, egyre gyanúsabb a vállalkozás magas készpénzállománya. Természetesen nem azt állítjuk, hogy egy cégnek egyáltalán nem lehet házipénztára, hanem azt, hogy az nem lehet aránytalanul magas. Példának okáért, egy 100 milliós árbevételű vállalkozás esetén a 10 millió feletti készpénz állomány magasnak tekinthető.
  • kölcsönadott pénzek: nehezen jut hitelhez az a vállalkozás, amely maga is sok pénzt kölcsönadott.
  • az örök klasszikus NAV nullás igazolás: mindenki tudja, adótartozás mellett nem fog hitelt kapni, de azt már kevesebben, hogy a NAV rendelkezik egy köztartozásmentes adózói nyilvántartással (másnéven KOMA), ahova egyszerűen és ingyenesen regisztrálhat és amíg teljesíti adóbevallás és befizetési kötelezettségeit, benne is marad. Sokkal jobban mutat egy olyan vállalkozás, aminek akár évekre visszakövethető a köztartozásmentes múltja.
  • cégkivonaton szereplő vagy múltbeli végrehajtások: a legjobbakkal is megesik, hogy elfelejtenek egy gyorshajtás vagy egy parkolási bírságot rendezni (esetleg a kedves alkalmazott nem fizeti be a mikuláscsomagot és nem is jelzi), de ha ez a múltban gyakran ismétlődött, esetleg NAV végrehajtások is előfordultak, a bank számára rossz üzenetet hordoz.
  • elfogadható hitelcél: paradox módon a szabad felhasználású hitelek esetén is meg kell tudjuk jelölni azt vagy azokat a célokat, amelyek a hiteligényt indokolják.
  • kapcsolt vállalkozások: sok vállalkozó tart fenn több vállalkozást, ez esetben mindegyik vállalkozásnak rendben kell lennie. Hiába makulátlan a hitelt igénylő vállalkozás, ha a többi végrehajtás, esetleg felszámolás alatt áll.
  • múltbeli vállalkozások: egy vállalkozó céges múltja (köszönhetően a különböző cégadatbázisoknak) könnyen lekövethető és ha a bank azt tapasztalja, hogy sok régi cégünket felszámolták, arra a következtetésre juthat, hogy a hiteligénylő vállalkozás is erre a sorsa jut majd.

Ez csupán a leggyakoribb buktatókat tartalmazó, példálózó felsorolás, főleg a mikro- és kisvállalkozások problémakörére fókuszálva, ezeken túlmenően természetesen sok más egyéb szempontot is vizsgálnak a finanszírozók, de azt elmondhatjuk, ha ezeknek megfelelünk már sokkal nagyobb eséllyel juthat hitelhez vállalkozásunk. 

A hitelfelvétel folyamata egy akadályfutáshoz hasonlítható, aminek során minél több akadályt kell átugrani, annál nagyobb eséllyel fogunk elesni. Érdemes a részletekre figyelni!

Szerző: dr. Márton Zoltán

Környezetbarát finanszírozás: A zöld hitelek szerepe a KKV-k fenntarthatósági törekvéseiben

Hogyan járulnak hozzá a zöld hitelek a fenntarthatósági célokhoz, és milyen előnyöket kínál a vállalatok számára?

Az elmúlt években begyűrűzött a KKV-vezetők mindennapjaiba az energia kezelésének kérdése, és már mikrovállalati szinten is jelentős tényezőt jelent a költségek szempontjából. Szükségesség vált az energiától való függőség kezelése, ha a lehetőség van rá, akkor a több lábon állás, egészségesebb energiamix kialakítása is. Ez a folyamat várhatóan egy ideig még velünk marad, és az energia világpiaci ára hosszú távon jó eséllyel nem fog csökkenni. 

zold-hitel.jpg

Szerencsére a finanszírozói oldalon is pozitív változás látszik, egyre inkább nyitnak az olyan beruházásokhoz kapcsolódó finanszírozási területen, ami megújuló energiát előállító és tároló rendszerekhez, és energiahatékony rendszerek beszerzéséhez kapcsolódnak.

A tároló rendszerek térnyerése ráadásul nem csak felhasználói oldalon előny, a kiegyenlítő energia betáplálása a hálózati rendszerek segítségével az energia kereskedő cégeknek is hasznos. 

Az ide sorolható projektek hitel és lízing konstrukciókkal is finanszírozhatóak, és a vállalkozások élethelyzetéhez, pénzügyi helyzetéhez igazíthatók. Általánosságban elmondható, hogy megtérülésük 4-5 év alatt megvalósul, de már a beüzemelést követőn első hónapban megtakarítást eredményez azokhoz a költségekhez viszonyítva, amelyeket eddig az energiára fizetett a felhasználó. 

A finanszírozói oldalon sok szereplőt találunk, a fogadókészség már a néhány milliós Ft-os rendszereknél is jelentkezik. Bizonyos esetekben ráadásul kamattámogatott, Széchenyi program keretében nyújtott finanszírozásra is van lehetőség. 

A KKV-k számára még akkor is érdemes a finanszírozási lehetőségeket mérlegelni, ha rendelkeznek saját, a beruházás megvalósításához szükséges forrással, hiszen az elmúlt időszakban a kamatkörnyezet jelentősen javult, és megtakarítási oldalon is számos megoldás kínálkozik. Ha a finanszírozást választják, akkor sokkal likvidebbek tudnak maradni, és finanszírozni tudják a vállalkozás fejlődését, működését.

Szerző: Radeczki Gergő

Mi történik épp az inflációval?

Elemzés

Az infláció, azaz az árak többé-kevésbé állandónak tekinthető emelkedése ősidők óta ismert jelenség. A pénzünk egyre kevesebbet és kevesebbet ér, vagyis egyre többet és többet kell adni ugyanazért a termékért. Ami tegnap még megvehető volt egy fabatkáért, azért holnap már kettőt kell adni, holnapután meg szinte biztosan már hármat. De mi is az az infláció? És mennyire tekinthetjük valós problémának a létét?

Az inflációt – természettudományos példával illusztrálva – talán az emberi szervezetre jellemző lázhoz tudnánk a leginkább hasonlítani. Az emberi testnek van egy természetes hőmérséklete, ami egyszerűen abból adódik, hogy a test él, lélegzik, dolgozik, működik. Ehhez a működéshez energiára van szüksége, az energia termelése és felhasználása, a szervezet egészében történő áramoltatása pedig hőtermeléssel jár. Az energiát a szervezeten belül a vér tudja az egyik sejttől a másikig eljuttatni. Ahhoz, hogy a vérrendszer biztonsággal gondoskodni tudjon a vér áramoltatásáról, megfelelő hőmérsékletre van szükség. Ha ez a hőmérséklet felette van a 36 foknak, de nem több, mint mondjuk 37, akkor ebből a szempontból minden rendben van az adott szervezettel. 37 fok felett már hőemelkedésről, 38-on túl pedig már lázról beszélünk. A hőemelkedés sok esetben csak annyit jelent persze, hogy bejutott egy fertőzés vagy egy kórokozó a szervezetbe, ne ’adj isten, elszenvedtünk valami könnyebb sérülést, amivel szemben a természetes védekező rendszerünk, az immunrendszer már fel is vette a harcot. Lokális probléma, de csapataink harcban állnak – no para. A láz, vagyis a 38 fok feletti hőmérséklet már komolyabb gondokra, komolyabb megbetegedésre utalhat, ott nem biztosan elég a szervezet természetes immunreakciója a probléma megoldásához – valószínűleg orvosi, gyógyszeres beavatkozásra van szükség, de pánikra semmi ok.

A 40, 41 fokos lázat már nagyon súlyos tünetként kell értékelni, ami valami olyan jelenségre utal a szervezeten belül, amit lokális lázcsillapítással valószínűleg már nem is lehet kezelni, ezért alaposabb kivizsgálásra és kezelésre van szükség a tényleges probléma felderítésére. Ráadásul tartósan ilyen lázat nem is viselne el a szervezet, így nemcsak alaposnak, de gyorsnak is kell lennie a beavatkozásnak.

Ha a fenti analógiát a gazdaság egészére alkalmazzuk, akkor azt kell mondanunk, hogy valóban nemcsak ősi, de egyben természetes jelenség is a gazdaság működésével kapcsolatban az infláció. A gazdaság működéséhez a szervezethez hasonlóan energiára van szükség – ennek az energiának a hordozója a pénzrendszer. A pénzrendszer, illetve a pénz segítségével jutnak el a szükséges erőforrások a beruházásokhoz, a pénz segítségével tudjuk kielégíteni fogyasztási igényeinket, megvalósítani a terveinket és a pénz segítségével tudjuk növelni a jólétet. A pénz áramlása a gazdaságban – hasonlóan ahhoz, mint a vér áramlása az emberi szervezetben – hőtermeléssel, azaz áremelkedéssel, vagyis inflációval jár.

Éppen ezért egy éves 2% alatti fogyasztói inflációt nem is tekintenek a közgazdászok problémának – hasonlóan ahhoz, mint ahogy egy 36,8-at sem tekintünk láznak. Az inflációt kezelni hivatott központi bankok (akiknek a szerepére a magyar példa kapcsán még vissza fogunk térni) éppen ezért általában 2% körüli szintet jelölnek meg inflációs célként. Célzottan beavatkozni csak akkor kezdenek el, ha tartósan e fölé a szint fölé nő a pénzromlás üteme. De mit tudnak tenni? 

inflacio.jpg

Ahhoz, hogy ezt megértsük, előbb vessünk egy pillantást arra, hogy egyáltalán mi okozza a pénzromlást? Ennek általában nagyon egyszerű oka van: a túl sok pénz. Ha a gazdaságban túl sok pénz halmozódik fel, vagyis túl nagy a kereslet, túl sokan akarják ugyanazt a terméket megvásárolni – akkor annak a terméknek törvényszerűen fel fog menni az ára. Ugyanez igaz a beruházásokra is: Ha túl sok cég akar egyszerre fejleszteni, egyszerre beruházni, akkor előbb a mögöttes, a beruházásokhoz szükséges eszközöknek kezd el emelkedni az ára, majd pedig a munkaerőé is, hiszen a beruházásokhoz jellemzően munkaerőre is szükség van. Az egyre drágább munkaerő pedig azt jelenti, hogy az embereknek, a fogyasztóknak egyre több elkölteni való pénzük lesz, így a megemelkedő kereslet hatására elindul a spirál felfelé a fogyasztási cikkek piacán is.

Ha viszont tudják a gazdaság szereplői, hogy egyre több és több pénz jelenik meg a gazdaságban, akkor azt is tudni fogják – hiszen esetleg tanultak közgazdaságtant és van józan eszük (bár e két jelenség nem minden esetben jár együtt), - hogy lesz lehetőségük árat emelni, mert a növekvő kereslet elviseli a magasabb árakat. Az egy előre kalkulálhatóan magasabb árakra viszont a dolgozók fogják azt mondani, hogy – mivel tudjuk, hogy emelkedni fognak az árak, ezért – mi is több bért kérünk a munkánkért, ami újabb keresleti lökést, így tovább emelkedő árakat indukál. Vagyis elindul az anticipált infláció és az ár-bér spirál csodálatos násztánca a gazdaságban, amit talán csak Ady héjanászához lehetne hasonlítani, ha esztétikájában nem is, de a pusztító hatások tekintetében mindenképp. 

Ráadásul van még egy szereplő, aki imád beleszólni jobb esetekben csak a bérek, de akár az árak alakulásába is. Ezt a szereplőt úgy hívják: állam. Sok közgazdász vallja, hogy az infláció egyetlen és valódi okozója az állam, azaz a politika, aki klasszikusan a választópolgárok, vagyis a dolgozók minél nagyobb jólétében, vagyis a minél magasabb bérekben érdekelt. (Most egy pillanatra tekintsünk el azoktól a helyektől, ahol az eredeti tőkefelhalmozás, azaz a nemzetinek nevezett tőkésosztály saját lábra állítása a fő prioritás, maradjunk a klasszikus, egyelőre a közgazdaságtan elméleti keretei között.) Az államilag kikényszerített magasabb bérek logikusan magasabb keresletet, így a fentebb bemutatott séma mentén magasabb inflációt jelentenek rövid időn belül. 

Éppen ennek az állami beavatkozási hajlandóságnak az ellensúlyozására tették meg a független jegybankok első számú feladatának az infláció elleni küzdelmet. Ezzel a klasszikus mondattal kezdődik a magyar – és a legtöbb piacgazdasági – jegybanktörvény is: „Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.” Nem a kormányzati gazdaságpolitika támogatása, hanem az árstabilitás elérése és fenntartása az elsődleges cél. És ez a feladat nem a kormányra, hanem a jegybankra hárul, annak a réges-régi, de újabban ismét divatba jött és nem mellékesen, nagyon igaz mondásnak a jegyében, ami valahogyan így hangzik: „Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó minden úgy lössz, ahogy lönni köll.” 

De térjünk vissza a fentebb felvetett kérdéshez: mit köll tennie a jegybanknak ahhoz, hogy úgy lögyön, ahogy köll? Egyszerű: ki kell vonnia feleslegessé vált pénzt a gazdaságból. Magyarul: addig kell a kamatokat emelnie, amíg el nem megy a gazdaság szereplőinek a kedve a felesleges beruházásoktól és költekezéstől. Akkor be tud állni újra egy olyan egyensúly a kereslet és a kínálat között, ami biztosítja önmagában az árstabilitást, vagyis a kívánatosnak tartott, maximum 2%-os áremelkedési ütemet.

Mondhatjuk persze, hogy mindez csak elmélet, papíron jól mutat, de a gyakorlat biztosan nagyon más. Ezzel a szkepticizmussal csak részben lenne igazunk, hiszen, ha megnézzük a fejlett piacgazdaságok elmúlt két évtizedét, akkor azt látjuk, hogy a még oly összetett gazdasággal rendelkező eurózónában is nagyon hosszú ideig, közel két évtizedig biztosítani lehetett az árstabilitást. Ráadásul ahogy a legfrissebb adatok is mutatják az eurózóna a pandémiát követő ellátási lánc-problémákat, majd az energiaárak elszállását is egészen jól tudta kezelni, mára már a legtöbb országában vissza tudtak térni, vagy legalábbis konvergálnak a klasszikus jegybanki célok irányában. 

Ezzel szemben a még mindig unortodox magyar gazdaságpolitika sajnos nem tud ilyen eredményeket felmutatni az infláció elleni harcban (sem). Jóllehet, a legutóbbi, szeptemberi adat jelentős esést mutat az augusztushoz képest, de az éves 12.2%-os infláció még mindig Európa-bajnok, több, mint duplája az eurózóna átlagának. Nem nagy bátorság annak a kimondása, hogy az inflációs ütemek különbsége elég nagy valószínűséggel visszavezethető az adott kormányzat monetáris politikai kérdésekbe való beavatkozási hajlandóságára. Más szavakkal: nem nagyon tudunk olyan sikeres infláció elleni küzdelemről a modern gazdaságok történetéből, ahol a siker kulcsa az állandó állami és kormányzati beavatkozás lett volna. Jellemzően nem a központi akarat („legyen év végére egy számjegyű az infláció!”) szokta eldönteni ennek a csatának a kimenetelét. Sokkal inkább hiszünk a független jegybankban és a piacgazdasági versenyben, mint leghatékonyabb szabályozási tényezőkben – nemcsak az infláció, de az egész gazdaságirányítás tekintetében is. 

Ráadásul a magyar inflációs ütem látványos, de valljuk be, relatív csökkenése nagy mértékben a bázishatásnak köszönhető – vagyis a csökkenő inflációs ütem nem jelenti azt, hogy az árak színvonala csökkenne, maximum a növekedés százalékos üteme csökkent. Ennek illusztrálására álljon itt egy egyszerű példa: Ha egy fél kiló kenyér tavaly még 400 forintba került, de ma már 500-at kell érte adnunk, akkor egyszerűen kiszámítható, hogy a kenyér ára 25%-kal emelkedett egy év alatt. 

Ha képlettel is le akarjuk vezetni ezt a rendkívül bonyolult számítást, akkor ezt a képletet kell felvázolnunk a százalékos ütem kifejezéséhez: áremelkedés mértéke / eredeti ár, vagyis: (500-400)/400=100/400=25% 

Ha jövő októberben azt tapasztaljuk, hogy a kenyér újabb 100 forinttal lett drágább (vagyis abszolút mértékben kifejezve ugyanúgy 100 forinttal nő tovább az ára, mint ahogy az az előző évben történt), akkor az emelkedés mértéke már „csak” 20% lesz. Képlettel ugyanez: (600-500)/500=100/500=20% 

Csökkent az infláció üteme? Persze 25-ről 20%-ra? Siker? Siker. Jobban élünk ennek következtében? Hááát...

Mi következik mindebből, mit tehetünk inflációs környezetben? Ha csak nem vagyunk gazdaságpolitikai döntéshozók, akkor egyetlen alternatívánk maradt: megtakarítani és befektetni. Dolgoztatni a pénzt, ami a rendelkezésünkre áll minél nagyobb mértékig. 

A „Mibe fektessünk?” és a „Kire bízhatom a pénzemet?” kérdésekre a következő blogbejegyzésben térünk ki. Addig is idézzük fel magunkban Rózsa Sándort és reméljük, mindenki teszi, amit köll…

süti beállítások módosítása