Olvasói kérdés érkezett hozzánk azzal kapcsolatban, hogy segítsünk értelmezni a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, 2024 novemberében kiadott "Hitelezési folyamatok" című jelentését. A kérdés a lakossági és vállalati hitelpiaci trendekkel, illetve az aktuális finanszírozási környezet alakulásával kapcsolatban fogalmazódott meg. Mi most kifejezetten két bekezdésre szeretnénk kitérni.

Az áttekintés ezen az oldalon jelent meg: https://www.mnb.hu/kiadvanyok/jelentesek/hitelezesi-folyamatok/hitelezesi-folyamatok-2024-november

„A hitelintézeti szektor háztartási hitelállománya 2024 harmadik negyedévében mintegy 300 milliárd forinttal bővült a folyósítások és törlesztések eredőjeként, ezzel az éves növekedési ütem 7,9 százalékra gyorsult az előző negyedév végi 6,0 százalékról. A hazai hiteldinamika európai uniós összehasonlításban az ötödik helyen állt, jelentősen meghaladva a visegrádi régió országaiban megfigyelt átlagos növekedési ütemet (5,1 százalék).”

A háztartási hitelállomány növekedése azt jelezheti, hogy a magyar lakosság körében továbbra is élénk a hitelfelvételi hajlandóság, leginkább a lakáscélú és fogyasztási hitelek terén. Az éves szinten 7,9 százalékos bővülés arra utalhat, hogy a hitelpiac Magyarországon dinamikusabb, mint a visegrádi régió országaiban, ami részben a támogatott hitelprogramoknak és az állami ösztönzőknek köszönhető, emellett az infláció hatására a háztartások egy része vagyonmegőrzési céllal hitelből finanszírozott eszközökbe – például ingatlanba – menekítheti megtakarításait.

A folyamat mögött több tényező állhat: az államilag kamattámogatott hitelprogramok továbbra is élénkítik a keresletet, különösen a lakáshitelek piacán. Az infláció és a gazdasági bizonytalanság ellenére a lakosság hosszú távon optimistának tűnik, ami a lakáscélú hitelek növekedésében is megnyilvánul. Az, hogy a magyar hiteldinamika jelentősen meghaladja a régiós átlagot, arra utal, hogy a kormányzati ösztönzők hazánkban erősebb hatást gyakorolnak a hitelpiacra, mint például Csehországban vagy Lengyelországban, ahol a hitelkereslet gyengébb. Azonban fontos kiemelni, hogy a magyar hitelpiac növekedése nagyrészt a támogatott konstrukciókra épül, ami hosszú távon fenntarthatósági kockázatokat hordozhat. Ha a támogatási programok leállnak vagy szigorodnak, az negatívan érintheti a keresletet.

Érdemes kiemelni, hogy Magyarországon az ingatlan továbbra is kiemelt befektetési eszköznek számít, amelyet a lakosság széles köre alacsony kockázatú, hosszú távon értékálló befektetésként értelmez. Az ingatlanba történő tőkekihelyezés iránti preferencia különösen magas inflációs környezetben és bizonytalan pénzügyi kilátások mellett erősödik, mivel az ingatlantulajdonlás az egyének számára vagyonmegőrzési eszközként is funkcionál. Ez a szokásjog vagy épp viselkedési minta részben kulturális tényezőkre vezethető vissza. Az ingatlanpiacot sokan reálalapú vagyonbiztosításként kezelik amiatt, hogy az ingatlanok értéke hosszú távon kevésbé érzékeny a pénzpiaci volatilitásra, és jellemzően követi az inflációt. Ugyanakkor az ingatlanpiac sem teljesen független a gazdasági sokkoktól, hiszen az árakat befolyásolhatják a kamatkörnyezet, a hitelpiaci feltételek és a gazdasági ciklusok alakulása is.

„A hitelintézetek nem-pénzügyi vállalatok felé fennálló hitelállománya 37 milliárd forinttal mérséklődött 2024 harmadik negyedévében, ezzel az éves növekedési ütem az előző negyedév végi 3,7 százalékról 3,2 százalékra lassult szeptember végére. Előzetes adatok alapján a nagyvállalati szektor hitelállománya 8 százalékkal bővült, míg a kkv szektoré stagnált. A hazai vállalati hitelállomány növekedési üteme európai uniós összehasonlításban a középmezőnyben helyezkedik el, és érdemben nem különbözik a visegrádi országokban megfigyelt átlagos növekedési ütemtől (3,1 százalék).”

A vállalati hitelállomány mérséklődése a bizonytalan gazdasági környezet és a magas finanszírozási költségek, illetve a mérsékelt banki kockázatvállalási hajlandóság következménye is lehet. A hitelintézetek által nyújtott vállalati hitelek volumene azért csökkenhetett, mert a cégek óvatosabbá váltak a hitelfelvétellel kapcsolatban, különösen a piaci kamatozású forintalapú rövid lejáratú hitelek esetében, amelyek kamatterhei jelentősen megemelkedtek az elmúlt időszakban. Ugyanakkor a hosszabb lejáratú és devizahitelek iránti kereslet stabil maradt, kiemelten a nagyvállalatok körében. A vállalati hitelpiacon megfigyelhető trendek azt mutathatják, hogy a hitelfelvételi hajlandóság erősen szektorfüggő, és nagy különbség van a nagyvállalatok és a kkv-k hitelfelvétele között.

A nagyvállalatok hitelállománya 8 százalékkal bővült, míg a kkv-k szegmensében stagnálás tapasztalható. Ez arra utalhat, hogy a nagyvállalatok stabilabb pénzügyi helyzettel és erősebb tárgyalási pozícióval rendelkeznek a bankokkal szemben, így számukra kedvezőbb finanszírozási feltételek érhetők el. Emellett a nagyvállalatok könnyebben jutnak hozzá devizahitelekhez, amelyek kamatterhei alacsonyabbak a piaci kamatozású forinthitelekhez képest.

A kkv-k stagnáló hitelállománya viszont nem kedvező jelenség tekintve, hogy a magyar gazdaság jelentős része a kkv-kra épül, és ha ez a szegmens nem tud beruházásokat finanszírozni, az negatívan hathat a gazdasági növekedésre. A stagnálás mögött több tényező is állhat, pl. a magas piaci forintkamatok, amelyek visszatartják a kkv-kat a hitelfelvételtől; a támogatott vállalati hitelprogramok feltételeinek szigorodása, a bankok kkv hitelezés terén tapasztalható kockázatkerülő magatartása, amely miatt a kkv-k számára elérhető kedvezményes finanszírozási lehetőségek is beszűkültek; valamint az óvatosabb beruházási hajlandóság, amit a bizonytalan gazdasági kilátások is indokolnak.

A visegrádi országokkal való összehasonlítás illetően a magyar vállalati hitelállomány növekedési üteme csak minimálisan tér el a régiós átlagtól (Magyarország: 3,2%, V4 átlag: 3,1%), ami arra utalhat, hogy a hitelpiaci dinamika nemzetközi szinten is visszafogott, és nem kizárólag a magyar gazdaság sajátossága. Ugyanakkor a magyar hitelintézetek aktivitása az EU-s középmezőnybe helyezi az országot, ami azt mutatja, hogy nemzetközi szinten sem várható jelentős hitelezési fellendülés a jelenlegi kamatkörnyezet mellett.

---------------------

A CreditExpert szakmai észrevétele: mi a Szécheny Mikrohitel MAX+ hitelek iránti kereslet növekedését tapasztaljuk, főként a kisebb vállalkozások és a kezdő, illetve induló cégek körében. Ez a tendencia azt mutatja, hogy bár a nagyobb volumenű, hosszú távú beruházási hitelek iránti érdeklődés mérséklődött, a kisebb összegű, a banki bírálathoz képest rugalmasabb mikrohitelek iránti igény továbbra is élénk.

A mikrohitelek népszerűségének növekedése mögött több tényező állhat: alacsonyabb összegű finanszírozási igények a kisebb vállalkozások részéről; gyorsabb és egyszerűbb hitelbírálati folyamat a hagyományos banki hitelekhez képest; az óvatosabb beruházási stratégia, amely kisebb, rövidebb távú fejlesztésekre fókuszál. Miközben a bankok óvatosabbak a nagyobb, hosszú távú vállalati hitelezésben, a mikrohitelek iránti kereslet növekedése arra utal, hogy a kisebb vállalkozások továbbra is keresik a finanszírozási lehetőségeket. Ez a szegmens fontos szerepet játszhat a kkv-szektor működőképességének fenntartásában, különösen azokon a területeken, ahol a hagyományos banki hitelek nehezebben elérhetők. A kkv-k számára tehát vonzóvá teszi a mikrohiteleket a gyors hozzáférés, az egyszerűsített adminisztráció, az egyszerűsített fedezeti elvárás és a rugalmas felhasználási lehetőség, ráadásul a kezdő és induló vállalkozások gyakran nem rendelkeznek hosszú hiteltörténettel vagy jelentős fedezettel, ezért a mikrohitelek számukra ideális finanszírozási eszközt jelenthetnek. A mikrohitel egyik nagy előnye, hogy a banki bírálathoz képest egyszerűbben, rugalmasabban érhető el, olyan vállalkozások is igénybe tudják venni, amelyek egyébként kiszorulnak a banki hitelezhető vállalkozások köréből.

 ---------------------

Köszönettel várjuk a további kérdéseket, amelyekre szakértőink örömmel adnak választ. Megtisztelnek minket az érdeklődésükkel! Segítünk eligazodni az aktuális finanszírozási lehetőségek között.

Marketinges, kommunikációs és sales szakemberek hada törekszik meggyőzni az ügyfeleit, illetve a leendő ügyfeleit a saját eladási stratégiájának sikerességéről. Ezekkel a hirdetésekkel naponta találkozhatunk az online közösségi platformokon.

Mostani bejegyzésemmel egyáltalán nem célom ezeket a stratégiákat minősíteni vagy az egekbe magasztalni, biztosan nagyon jól működnek, ha kellő mennyiségű pénzt és energiát szánunk rájuk. Létezik ugyanakkor egy olyan üzleti stratégia, ami pénz nélkül, mindenféle szakember bevonása nélkül is kiválóan működik: a megbízhatóság. Bagatell, tudom, sokaknak mégsem jön össze! 

A szűkebb környezetemet vizsgálva is arra a szomorú megállapításra jutottam, hogy az életünk szinte valamennyi területén romlott a szolgáltatások megbízhatósága. A miértekkel egyszer majd külön is foglalkozunk, a „Tényleg baj, hogy a robotok elveszik a munkát?” bejegyzésünkben. 

Mégis, mi vagy ki a megbízható? Közelítsünk inkább máshonnan és nézzük meg, mi nem az!? Legutolsó kettő vásárlásom során nem a megrendelt ételt kaptam az étteremben; a gumisom nem szól, hogy az egyik műhelyét be kellett zárnia, így a nagy torlódás miatt csak decemberben(!) tudják feltenni a téli gumit; a villanyszerelő eleve egy hónapig hiteget, míg végre elkezdi a munkát, amit aztán dupla annyi idő alatt fejez be; a feleségemet a háziorvosa úgy küldi el állami intézményben fizetős vérvételre, hogy erről nem szól neki; az áramszolgáltatónk valamiért másodjára mondja fel az irodánk áramszolgáltatási szerződését (amit ő maga írt alá); a közös képviselő eddig minden hónapra rossz elszámolást küldött....és még sorolhatnám. Biztosan Nektek is rengeteg hasonló példa jutna eszetekbe! 

És tudjátok, hogy mi az igazán érdekes? A fenti felsorolásokban szereplő szolgáltatókat (kivéve a gyorséttermesről és az áramszolgáltatóról még nincs kialakult véleményem J) egyébként nagyszerű szakembereknek tartom, a munkájuk végső soron minőségi, mégis azt gondolom, a szolgáltatásuk összességében nem megbízható. A fenti negatív példák szinte mindegyike megelőzhető lett volna azzal, ha a szolgáltató jobban odafigyel az ügyfelére, az ügyfél igényére, kommunikál vele. 

És mi ebből a konkluzió? Ha növelni szeretnénk a vevőink számát, emelni a cégértéket, mielőtt milliókat kidobunk az ablakon jól hangzó üzleti stratégiákra, vizsgáljuk meg, megbízhatóan működik-e a vállalkozásunk. Úgy működik? Odafigyelünk-e meglévő ügyfeleinkre, betartjuk-e ígéreteinket, jelzünk-e, ha bármi csúszás várható? Ha nem, először ezeket tegyük rendbe, és csak utána vágjunk bele bármilyen egyéb üzleti stratégiába!

Kitartó rendrakást kívánok mindenkinek!

Márton Zoltán

2024-ben számos kamattámogatott hitelkonstrukció áll rendelkezésre a KKV-k számára, bár sokszor nehéz eligazodni a cégvezetőknek a különbségeket illetően. A hitelek eltérő felhasználási módjai mellett a vállalkozások működése is befolyásolhatja azt, hogy melyik is a leginkább megfelelő. A hitel felvétele sokszor egy hosszú folyamat és érdemes felkészítenünk a vállalkozásunkat egy finanszírozás igénybevétele előtt. 

Sokszor felmerül a kérdés, hogy a likviditási hitel milyen helyzetben lehet jobb, mint egy folyószámlahitel. 

A hitel felhasználásának és típusának kiválasztása összekapcsolódik a pénzügyi tervezéssel, a cégvezetők sokszor évekre előre megtervezik a működésüket, terveznek a várható bevételekkel, és ehhez igazítják a felmerülő költségek tekintetében a finanszírozási lehetőségeket. A jól kiválasztott finanszírozásoknak köszönhetően a vállalkozás sokkal gyorsabban tud növekedni ahhoz képest, ha a saját eredményét felhasználna, organikusan növekedne.

 A jelenleg legnépszerűbb folyószámlahitel és forgóeszközhitel (más nevén likviditási hitel) a napi felmerülő működési és állandó költségek fedezésére nyújt megoldást, a forgóeszközhitel a szezonalitásból adódó vagy nagyobb munkák kezdésénél felmerülő élethelyzetek esetén kézenfekvő. A bankok sokszor maguk is javasolják, hogy egy nagyobb igényt megbontani érdemes a kettő konstrukció segítségével. A folyószámlahitel a lejáratkor egyösszegben esedékes (lejárat előtt hosszabbítható persze), a forgóeszközhitel pedig a futamidő alatt havonta törlesztendő tehát nem a teljes összeg lesz egyszerre lesz esedékes. Ezek a finanszírozások véghezvitele viszonylag rövid bírálati folyamat eredménye, ezzel szemben egy beruházás időigényesebb folyamat.

A beruházásokhoz szinte mindig kapcsolódnak eszközbeszerzések, amelyek újabb finanszírozási igényhez vezethetnek, vagy a vállalkozás részéről igényelnek megtakarítást, tartalék igénybevételét.

Beruházások finanszírozásánál szinten minden esetben elvárás, hogy saját erővel is rendelkezzenek a cégek, és szinte mindig nettó alapú, az ÁFA tartalmát is saját erőből kell megfizetni. 

Egy jól kiválasztott beruházásnál viszont jellemző, hogy a megtérülés rövidebb, mint a hitel futamideje, akár azonnali megtakarítást eredményezhet a megvalósítást követően, ennek figyelembevételével érdemes meghatározni a futamidőt. 

A jelenleg elérhető államilag támogatott hitelprogramok népszerűségűnek köszönhetően a vállalkozások kiváló helyzetben vannak, széleskörűen elérhetőek ezek a banki termékek.

A pénzügyi elemzés és tervezés fontossága a KAVOSZ-hitelek igénylése előtt. Tippek a hitelképesség növelésére.

 ”Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani!” A vállalkozások hitelképességét, banki megítélését paradox módon nem az határozza meg, hogy adott vállalkozás mennyire végez minőségi munkát, mennyire megbízható, pontos, valamint annak tulajdonosai mennyi jövedelmet „vesznek ki” a vállalkozásból. Ezek a tények elsősorban az ügyfelek szempontjából fontosak. A bankok másképp gondolkodnak.

Szempontok, amelyek befolyásolják a banki megítélést: 

• legyél megtalálható az online térben: ez manapság majdhogynem közhely, de sok vállalkozás egyáltalán nem rendelkezik weboldallal, vagy ha igen, az meglehetősen kezdetleges, elavult információkat tartalmaz, pedig a bankok mindig rákeresnek, ezért fontos, hogy a bankok megtalálják a vállalkozás weboldalát.
• könyvelés minősége: a jól jövedelmező vállalkozást a cég főkönyveinek is tükrözniük kell. A hiteligénylés része az évközi főkönyv is, azonban sok vállalkozó csak az évzáráskor egyeztet mélyebben a könyvelővel, év közben viszont nem ad információt neki.
• házipénztár: nem csak a NAV figyeli árgus szemmel a házipénztárak egyenlegét. Amikor a készpénzhasználat visszaszorulóban van, egyre gyanúsabb a vállalkozás magas készpénzállománya. Természetesen nem azt állítjuk, hogy egy cégnek egyáltalán nem lehet házipénztára, hanem azt, hogy az nem lehet aránytalanul magas. Példának okáért, egy 100 milliós árbevételű vállalkozás esetén a 10 millió feletti készpénz állomány magasnak tekinthető.
• kölcsönadott pénzek: nehezen jut hitelhez az a vállalkozás, amely maga is sok pénzt kölcsönadott.
• az örök klasszikus NAV nullás igazolás: mindenki tudja, adótartozás mellett nem fog hitelt kapni, de azt már kevesebben, hogy a NAV rendelkezik egy köztartozásmentes adózói nyilvántartással (másnéven KOMA), ahova egyszerűen és ingyenesen regisztrálhat és amíg teljesíti adóbevallás és befizetési kötelezettségeit, benne is marad. Sokkal jobban mutat egy olyan vállalkozás, aminek akár évekre visszakövethető a köztartozásmentes múltja.
• cégkivonaton szereplő vagy múltbeli végrehajtások: a legjobbakkal is megesik, hogy elfelejtenek egy gyorshajtás vagy egy parkolási bírságot rendezni (esetleg a kedves alkalmazott nem fizeti be a mikuláscsomagot és nem is jelzi), de ha ez a múltban gyakran ismétlődött, esetleg NAV végrehajtások is előfordultak, a bank számára rossz üzenetet hordoz.
• elfogadható hitelcél: paradox módon a szabad felhasználású hitelek esetén is meg kell tudjuk jelölni azt vagy azokat a célokat, amelyek a hiteligényt indokolják.
• kapcsolt vállalkozások: sok vállalkozó tart fenn több vállalkozást, ez esetben mindegyik vállalkozásnak rendben kell lennie. Hiába makulátlan a hitelt igénylő vállalkozás, ha a többi végrehajtás, esetleg felszámolás alatt áll.
• múltbeli vállalkozások: egy vállalkozó céges múltja (köszönhetően a különböző cégadatbázisoknak) könnyen lekövethető és ha a bank azt tapasztalja, hogy sok régi cégünket felszámolták, arra a következtetésre juthat, hogy a hiteligénylő vállalkozás is erre a sorsa jut majd.

Ez csupán a leggyakoribb buktatókat tartalmazó, példálózó felsorolás, főleg a mikro- és kisvállalkozások problémakörére fókuszálva, ezeken túlmenően természetesen sok más egyéb szempontot is vizsgálnak a finanszírozók, de azt elmondhatjuk, ha ezeknek megfelelünk már sokkal nagyobb eséllyel juthat hitelhez vállalkozásunk. 

A hitelfelvétel folyamata egy akadályfutáshoz hasonlítható, aminek során minél több akadályt kell átugrani, annál nagyobb eséllyel fogunk elesni. Érdemes a részletekre figyelni!

Szerző: dr. Márton Zoltán

Hogyan járulnak hozzá a zöld hitelek a fenntarthatósági célokhoz, és milyen előnyöket kínál a vállalatok számára?

Az elmúlt években begyűrűzött a KKV-vezetők mindennapjaiba az energia kezelésének kérdése, és már mikrovállalati szinten is jelentős tényezőt jelent a költségek szempontjából. Szükségesség vált az energiától való függőség kezelése, ha a lehetőség van rá, akkor a több lábon állás, egészségesebb energiamix kialakítása is. Ez a folyamat várhatóan egy ideig még velünk marad, és az energia világpiaci ára hosszú távon jó eséllyel nem fog csökkenni. 

Szerencsére a finanszírozói oldalon is pozitív változás látszik, egyre inkább nyitnak az olyan beruházásokhoz kapcsolódó finanszírozási területen, ami megújuló energiát előállító és tároló rendszerekhez, és energiahatékony rendszerek beszerzéséhez kapcsolódnak.

A tároló rendszerek térnyerése ráadásul nem csak felhasználói oldalon előny, a kiegyenlítő energia betáplálása a hálózati rendszerek segítségével az energia kereskedő cégeknek is hasznos. 

Az ide sorolható projektek hitel és lízing konstrukciókkal is finanszírozhatóak, és a vállalkozások élethelyzetéhez, pénzügyi helyzetéhez igazíthatók. Általánosságban elmondható, hogy megtérülésük 4-5 év alatt megvalósul, de már a beüzemelést követőn első hónapban megtakarítást eredményez azokhoz a költségekhez viszonyítva, amelyeket eddig az energiára fizetett a felhasználó. 

A finanszírozói oldalon sok szereplőt találunk, a fogadókészség már a néhány milliós Ft-os rendszereknél is jelentkezik. Bizonyos esetekben ráadásul kamattámogatott, Széchenyi program keretében nyújtott finanszírozásra is van lehetőség. 

A KKV-k számára még akkor is érdemes a finanszírozási lehetőségeket mérlegelni, ha rendelkeznek saját, a beruházás megvalósításához szükséges forrással, hiszen az elmúlt időszakban a kamatkörnyezet jelentősen javult, és megtakarítási oldalon is számos megoldás kínálkozik. Ha a finanszírozást választják, akkor sokkal likvidebbek tudnak maradni, és finanszírozni tudják a vállalkozás fejlődését, működését.

Szerző: Radeczki Gergő

Az infláció, azaz az árak többé-kevésbé állandónak tekinthető emelkedése ősidők óta ismert jelenség. A pénzünk egyre kevesebbet és kevesebbet ér, vagyis egyre többet és többet kell adni ugyanazért a termékért. Ami tegnap még megvehető volt egy fabatkáért, azért holnap már kettőt kell adni, holnapután meg szinte biztosan már hármat. De mi is az az infláció? És mennyire tekinthetjük valós problémának a létét?

Az inflációt – természettudományos példával illusztrálva – talán az emberi szervezetre jellemző lázhoz tudnánk a leginkább hasonlítani. Az emberi testnek van egy természetes hőmérséklete, ami egyszerűen abból adódik, hogy a test él, lélegzik, dolgozik, működik. Ehhez a működéshez energiára van szüksége, az energia termelése és felhasználása, a szervezet egészében történő áramoltatása pedig hőtermeléssel jár. Az energiát a szervezeten belül a vér tudja az egyik sejttől a másikig eljuttatni. Ahhoz, hogy a vérrendszer biztonsággal gondoskodni tudjon a vér áramoltatásáról, megfelelő hőmérsékletre van szükség. Ha ez a hőmérséklet felette van a 36 foknak, de nem több, mint mondjuk 37, akkor ebből a szempontból minden rendben van az adott szervezettel. 37 fok felett már hőemelkedésről, 38-on túl pedig már lázról beszélünk. A hőemelkedés sok esetben csak annyit jelent persze, hogy bejutott egy fertőzés vagy egy kórokozó a szervezetbe, ne ’adj isten, elszenvedtünk valami könnyebb sérülést, amivel szemben a természetes védekező rendszerünk, az immunrendszer már fel is vette a harcot. Lokális probléma, de csapataink harcban állnak – no para. A láz, vagyis a 38 fok feletti hőmérséklet már komolyabb gondokra, komolyabb megbetegedésre utalhat, ott nem biztosan elég a szervezet természetes immunreakciója a probléma megoldásához – valószínűleg orvosi, gyógyszeres beavatkozásra van szükség, de pánikra semmi ok.

A 40, 41 fokos lázat már nagyon súlyos tünetként kell értékelni, ami valami olyan jelenségre utal a szervezeten belül, amit lokális lázcsillapítással valószínűleg már nem is lehet kezelni, ezért alaposabb kivizsgálásra és kezelésre van szükség a tényleges probléma felderítésére. Ráadásul tartósan ilyen lázat nem is viselne el a szervezet, így nemcsak alaposnak, de gyorsnak is kell lennie a beavatkozásnak.

Ha a fenti analógiát a gazdaság egészére alkalmazzuk, akkor azt kell mondanunk, hogy valóban nemcsak ősi, de egyben természetes jelenség is a gazdaság működésével kapcsolatban az infláció. A gazdaság működéséhez a szervezethez hasonlóan energiára van szükség – ennek az energiának a hordozója a pénzrendszer. A pénzrendszer, illetve a pénz segítségével jutnak el a szükséges erőforrások a beruházásokhoz, a pénz segítségével tudjuk kielégíteni fogyasztási igényeinket, megvalósítani a terveinket és a pénz segítségével tudjuk növelni a jólétet. A pénz áramlása a gazdaságban – hasonlóan ahhoz, mint a vér áramlása az emberi szervezetben – hőtermeléssel, azaz áremelkedéssel, vagyis inflációval jár.

Éppen ezért egy éves 2% alatti fogyasztói inflációt nem is tekintenek a közgazdászok problémának – hasonlóan ahhoz, mint ahogy egy 36,8-at sem tekintünk láznak. Az inflációt kezelni hivatott központi bankok (akiknek a szerepére a magyar példa kapcsán még vissza fogunk térni) éppen ezért általában 2% körüli szintet jelölnek meg inflációs célként. Célzottan beavatkozni csak akkor kezdenek el, ha tartósan e fölé a szint fölé nő a pénzromlás üteme. De mit tudnak tenni? 

Ahhoz, hogy ezt megértsük, előbb vessünk egy pillantást arra, hogy egyáltalán mi okozza a pénzromlást? Ennek általában nagyon egyszerű oka van: a túl sok pénz. Ha a gazdaságban túl sok pénz halmozódik fel, vagyis túl nagy a kereslet, túl sokan akarják ugyanazt a terméket megvásárolni – akkor annak a terméknek törvényszerűen fel fog menni az ára. Ugyanez igaz a beruházásokra is: Ha túl sok cég akar egyszerre fejleszteni, egyszerre beruházni, akkor előbb a mögöttes, a beruházásokhoz szükséges eszközöknek kezd el emelkedni az ára, majd pedig a munkaerőé is, hiszen a beruházásokhoz jellemzően munkaerőre is szükség van. Az egyre drágább munkaerő pedig azt jelenti, hogy az embereknek, a fogyasztóknak egyre több elkölteni való pénzük lesz, így a megemelkedő kereslet hatására elindul a spirál felfelé a fogyasztási cikkek piacán is.

Ha viszont tudják a gazdaság szereplői, hogy egyre több és több pénz jelenik meg a gazdaságban, akkor azt is tudni fogják – hiszen esetleg tanultak közgazdaságtant és van józan eszük (bár e két jelenség nem minden esetben jár együtt), - hogy lesz lehetőségük árat emelni, mert a növekvő kereslet elviseli a magasabb árakat. Az egy előre kalkulálhatóan magasabb árakra viszont a dolgozók fogják azt mondani, hogy – mivel tudjuk, hogy emelkedni fognak az árak, ezért – mi is több bért kérünk a munkánkért, ami újabb keresleti lökést, így tovább emelkedő árakat indukál. Vagyis elindul az anticipált infláció és az ár-bér spirál csodálatos násztánca a gazdaságban, amit talán csak Ady héjanászához lehetne hasonlítani, ha esztétikájában nem is, de a pusztító hatások tekintetében mindenképp. 

Ráadásul van még egy szereplő, aki imád beleszólni jobb esetekben csak a bérek, de akár az árak alakulásába is. Ezt a szereplőt úgy hívják: állam. Sok közgazdász vallja, hogy az infláció egyetlen és valódi okozója az állam, azaz a politika, aki klasszikusan a választópolgárok, vagyis a dolgozók minél nagyobb jólétében, vagyis a minél magasabb bérekben érdekelt. (Most egy pillanatra tekintsünk el azoktól a helyektől, ahol az eredeti tőkefelhalmozás, azaz a nemzetinek nevezett tőkésosztály saját lábra állítása a fő prioritás, maradjunk a klasszikus, egyelőre a közgazdaságtan elméleti keretei között.) Az államilag kikényszerített magasabb bérek logikusan magasabb keresletet, így a fentebb bemutatott séma mentén magasabb inflációt jelentenek rövid időn belül. 

Éppen ennek az állami beavatkozási hajlandóságnak az ellensúlyozására tették meg a független jegybankok első számú feladatának az infláció elleni küzdelmet. Ezzel a klasszikus mondattal kezdődik a magyar – és a legtöbb piacgazdasági – jegybanktörvény is: „Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.” Nem a kormányzati gazdaságpolitika támogatása, hanem az árstabilitás elérése és fenntartása az elsődleges cél. És ez a feladat nem a kormányra, hanem a jegybankra hárul, annak a réges-régi, de újabban ismét divatba jött és nem mellékesen, nagyon igaz mondásnak a jegyében, ami valahogyan így hangzik: „Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó minden úgy lössz, ahogy lönni köll.” 

De térjünk vissza a fentebb felvetett kérdéshez: mit köll tennie a jegybanknak ahhoz, hogy úgy lögyön, ahogy köll? Egyszerű: ki kell vonnia feleslegessé vált pénzt a gazdaságból. Magyarul: addig kell a kamatokat emelnie, amíg el nem megy a gazdaság szereplőinek a kedve a felesleges beruházásoktól és költekezéstől. Akkor be tud állni újra egy olyan egyensúly a kereslet és a kínálat között, ami biztosítja önmagában az árstabilitást, vagyis a kívánatosnak tartott, maximum 2%-os áremelkedési ütemet.

Mondhatjuk persze, hogy mindez csak elmélet, papíron jól mutat, de a gyakorlat biztosan nagyon más. Ezzel a szkepticizmussal csak részben lenne igazunk, hiszen, ha megnézzük a fejlett piacgazdaságok elmúlt két évtizedét, akkor azt látjuk, hogy a még oly összetett gazdasággal rendelkező eurózónában is nagyon hosszú ideig, közel két évtizedig biztosítani lehetett az árstabilitást. Ráadásul ahogy a legfrissebb adatok is mutatják az eurózóna a pandémiát követő ellátási lánc-problémákat, majd az energiaárak elszállását is egészen jól tudta kezelni, mára már a legtöbb országában vissza tudtak térni, vagy legalábbis konvergálnak a klasszikus jegybanki célok irányában. 

Ezzel szemben a még mindig unortodox magyar gazdaságpolitika sajnos nem tud ilyen eredményeket felmutatni az infláció elleni harcban (sem). Jóllehet, a legutóbbi, szeptemberi adat jelentős esést mutat az augusztushoz képest, de az éves 12.2%-os infláció még mindig Európa-bajnok, több, mint duplája az eurózóna átlagának. Nem nagy bátorság annak a kimondása, hogy az inflációs ütemek különbsége elég nagy valószínűséggel visszavezethető az adott kormányzat monetáris politikai kérdésekbe való beavatkozási hajlandóságára. Más szavakkal: nem nagyon tudunk olyan sikeres infláció elleni küzdelemről a modern gazdaságok történetéből, ahol a siker kulcsa az állandó állami és kormányzati beavatkozás lett volna. Jellemzően nem a központi akarat („legyen év végére egy számjegyű az infláció!”) szokta eldönteni ennek a csatának a kimenetelét. Sokkal inkább hiszünk a független jegybankban és a piacgazdasági versenyben, mint leghatékonyabb szabályozási tényezőkben – nemcsak az infláció, de az egész gazdaságirányítás tekintetében is. 

Ráadásul a magyar inflációs ütem látványos, de valljuk be, relatív csökkenése nagy mértékben a bázishatásnak köszönhető – vagyis a csökkenő inflációs ütem nem jelenti azt, hogy az árak színvonala csökkenne, maximum a növekedés százalékos üteme csökkent. Ennek illusztrálására álljon itt egy egyszerű példa: Ha egy fél kiló kenyér tavaly még 400 forintba került, de ma már 500-at kell érte adnunk, akkor egyszerűen kiszámítható, hogy a kenyér ára 25%-kal emelkedett egy év alatt. 

Ha képlettel is le akarjuk vezetni ezt a rendkívül bonyolult számítást, akkor ezt a képletet kell felvázolnunk a százalékos ütem kifejezéséhez: áremelkedés mértéke / eredeti ár, vagyis: (500-400)/400=100/400=25% 

Ha jövő októberben azt tapasztaljuk, hogy a kenyér újabb 100 forinttal lett drágább (vagyis abszolút mértékben kifejezve ugyanúgy 100 forinttal nő tovább az ára, mint ahogy az az előző évben történt), akkor az emelkedés mértéke már „csak” 20% lesz. Képlettel ugyanez: (600-500)/500=100/500=20% 

Csökkent az infláció üteme? Persze 25-ről 20%-ra? Siker? Siker. Jobban élünk ennek következtében? Hááát...

Mi következik mindebből, mit tehetünk inflációs környezetben? Ha csak nem vagyunk gazdaságpolitikai döntéshozók, akkor egyetlen alternatívánk maradt: megtakarítani és befektetni. Dolgoztatni a pénzt, ami a rendelkezésünkre áll minél nagyobb mértékig. 

A „Mibe fektessünk?” és a „Kire bízhatom a pénzemet?” kérdésekre a következő blogbejegyzésben térünk ki. Addig is idézzük fel magunkban Rózsa Sándort és reméljük, mindenki teszi, amit köll…